True Tears ~ Az igaz könnyek oldala

Kanae és Hiromi kapcsolatáról szeretnék írni.   Mikor Kanae úgy dönt, hogy elmond mindent, hogy hazudott arról, hogy Shinichiro és Hiromi testvérek, akkor ismerjük meg igazán őt. Shinichiro édesanyja mindent megtett azért, hogy Hiromi ne kerjülhessen a fia közelébe. Dolgoztatta, lelkileg bántalmazta- (azt mondta neki, hogy afféle nőcske, aki a férfiakat az ujjaköré csavarja. Mert jól kijön Shinel és az apjával. Holott Hiromi nem is ilyen.)

Valamint elkövetett egy hibát ellene. Dühében, hogy Hiromi hozzájuk költözött azt mondta a lánynak, hogy ő és Shinichiro testvérek. Számára ez a kijelentés nem volt különösebben fontos. Nem sejtette, hogy Hiromi megjegyzi magának, és hogy ennyire szíven találja majd a szava. Azért gondolom ezt, mert a történetben többször látni, hogy mondani akar valamit Hirominak, céloz rá, hogy felejtse el, amit akkor mondott. De ezeket a szavakat lehetetlen csak úgy elfelejteni.
Mikor Hiromi kényszerrandiba keveredik Junnal, akkor meg azzal bántja, hogy ott van Shinichiro: "Mit gondolsz miket beszélnek majd róla, ha egy ilyen könnyűvérű nőcskével él együtt." Tehát Shinichirot nem engedi a közelébe, de mást meg végképp nem.
Mikor Kanae színtvall, megtudjuk, hogy minden igyekezte azért volt, hogy Hiromit ne érje megvetés.
"Talán eddig még nem mondtam elég világosan, de szeretném, ha nem sétálgatnátok egymással. Talán nem érted, de ha egyházban él egy fiú és egy lány... "

(Japánban kinézik azt a lányt, aki egy fiúval él egy fedél alatt, nincsenek rokoni kapcsolatban, és még nem házasok.) De az is tény, hogy nem kedvelte Hiromit. De érzései nem Hirominak, hanem Hiromi elhunyt édesanyjának szóltak. Ő és Kanae egykor feltehetően barátok voltak, de aztán sok minden megváltozott.
Shinichiro apjától tudjuk meg, hogy miért, mert Kanaenek az a rögeszméje, hogy megcsalta őt Hiromi anyjával. Shin apja azt mondja, hogy soha ilyet nem tett.
Mindez azért lehetett, mert Kanae szebbnek tartotta magánál Hiromi édesanyát, ezt onnan tudhatjuk, hogy Hirominak ezt is felrótta.
"Azok a szemek... olyanok, mint az édesanyádé... Tényleg olyan vagy, mint ő, mi? Ártatlannak tűnsz, és közben könnyedén irányítod a férfiak szívét. Ebben a házban is ezt tetted és Shinichirou lett a szövetségesed. Igazán briliáns vagy."

Kivágta szegény lány édesanyjának képét a fotó albumból is, sőt, mikor az album előkerül, még el is égeti. Mikor Hiromi megtalálja a kép maradványait kifakad és elrohan.

- Ez az édesanyám, igaz? Nem hibáztatlak. Ha a helyedben lettem volna, valószínűleg én is így cselekedtem volna. - Hiromi addigra megtapasztalja azt a mardosó féltékenységet, amit Kanae. Sőt ugyanazokat a szavakat mondja Noenek, amit ő neki mondott Kanae.

- De...- folytatja Hiromi.
-Tudod, ez igazából...- mentegetőzne Kanae, de Hiromit nem lehet türtőztetni.
- Ő volt az édesanyám!
-Hiromi...
-Nem kellett volna ebbe a családba jönnöm. Hiba volt idejönni... Sajnálom, hogy idáig gondot okoztam!
Ekkor történik a motor baleset és Kanae érzései megváltoznak, a féltékenység, ami gyötörte aggodalommá alakul. Sőt a végére képes és gyermekeként beszél Hiromiról, elfogadja őt, sőt meghívja fagyira is.
Hiromi sokat szenvedett Kanae miatt, de Kanae igyekszik jóvá tenni a dolgot azzal, hogy bevallja az igazat Hirominak, és megkéri, hogy felejtse el, amit ellene tett.  Hiromi pedig megérti és végül megbocsájt Kanaének. Sőt megköszöni neki, hogy gondolt rá és aggódott érte a motorbaleset napján. Hiromi nagy lelki erőről tesz tanubizonyságot, még akkor is, ha ezt a fontos részt a készítők elég kidolgozatlanul hagyták.

 

Navigáció

Oldal 
Ajtó
 
True Tears
True tears After
Cikkek
 
Shinboku
 
Média
Extrák 
FanClub 
Gallery

 

Hanasaku Iroha

Chat

Videó Ajánlat

 

Cserék

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!