True Tears ~ Az igaz könnyek oldala
True Tears elemzés

True Tears elemzés

Írta: Tiberius
Fordította s személyes megjegyéssel kiegészítette: Noe

Azok, akik szerették a Rumbling Heartst, ez is tetszni fog nekik. A nagy különbség az, hogy a főszereplő fiú választása nem olyan egyértelmű: az, hogy miért választja az egyik lányt a másik helyett. (Sosem vette komolyan a harmadikat, de ezt az elején elfogadjuk, mert hűséges a legjobb barátjához.)

A Rumbling Heartsben ez egyértelmű volt, a kötelességérzete segítette a választásában, mégha ez ahhoz is vezet, hogy összetörik a szíve. A hála és a másik ember áldozata felett érzett tartozás, sokkal fontosabb a japán értékrenszerben, mint a túlidealizált romantikus szerelem a nálunk. Ha megszeretéd érteni a japán pszichét, akkor látogass el ide!

Habár a True Tearsben még ez a dolog sem egészen tiszta. Megérteni a helyzetet segíthet tisztázni az ok-okozati összefüggéseket, de még ezután is szükséges egy kis elemzés.
Sinichiro szerelmes az egyik lányba már hosszú ideje, de túl szégyenlős mondani bármit is.

Vagyis inkább, nem biztos a lány érzéseiben, s ezért fél megtenni az első lépést. A lány nagyon komolynak tűnik, nagyon jól tanul, és fontos tagja az iskolai kosárcsapatnak. A lány lényegesen felette áll.

A másik gyermekkori barátnőjével való helyzete is mutatja, hogy nem igazán érti meg a lányok érzéseit. Sosem vette észere Aiko érzéseit, habár akkor sem, mikor a legjobb barátja céloz rá. A kötelesség dolgot kifejtsem: Lemondott Aikoról, nehogy akaratlanul is, emiatt elárulja barátját, azzal hogy elfogadja a barátságos közeledését, mégha kedveli is a lányt.

Elfut, mikor a lány feltárja előtte érzéseit. A végén Aiko esze győz a szíve felett, és felismeri, hogy hibát követett el, azzal, hogy eltitkolta érzéseit a barátja előtt és ezt a hibát nem lehet jóvá tenni, mert Miyokichi szerelme mély és őszinte volt.

Hiromi ügye megint más. Shinichiro belemegy Noe bátyjának ajánlatába, a kettős randiba. De Hiromi és Jun sosem szerették egymást. Ez ugyan olyan hiba volt, mint, mikor Aiko beleegyezet, hogy járni fog Miyokichivel, habár tudta nem szeretik igazán. De két nagyon fontos részletben eltér a helyzet: Shinichiro tudja, hogy Jun nem szereti Hiromit, ő  pedig igen.

Noe az egész történet mozgató rugója: ő segít Shinichironak, hogy kifejezhesse érzéseit, inspirálóan hat rajzkészségére, és megtanítja megérteni az iránta való érzéseit. Aikonak igaza volt: NOE Shinichiro első szerelme, életet lehel, színt visz az életébe és már nem kívülálló. Miután beleszeretett már tud rajzolni, táncolni és megérti a nők érzéseit.

Noe tanítja meg Hiromit, hogy harcoljon a szerelméért. Rájön az érzéseire, arra is, hogy nyilvánvalóan Shinichiro legjobb barátnője, de erről elfeledkezett Shinichiro. Hiromi először Shinichiro anyjával vívja meg a harcot, aki érzelmi okokból a fia és közé áll. így akart bosszút állni, Hiromi anyja miatt, mert féltékeny volt rá, és azt hitte férje vele csalta meg.

A másik nagyobb komoly küzdelem a Noe elleni. Hiromi nem csak a Noenek okoz fájdalmat,de Shinichironak is, Noe kajaiba űzi. Megmérettetésen megy keresztül, mely során felfedezi, elfogadja és végül felül emelkedik rossz oldalán. Elfogadja, hogy meg kell várnia, míg Shinichiro dönt kettejük között. S ezért nyeri el végül Shinichiro anyjának tiszteletét.

Elsőre nehéz megérteni,miért éppen Hiromit választotta Noe helyett Shinichiro. Egy kicsit a feleségét megcsaló férjhez hasonlít, aki végül visszatér szeretett feleségéhez. Igen, a kötelesség ismét. A közös gyermekkori történetük, emiatt döntött úgy Hiromi, hogy Shinichiro családjával él apja halála után.

Személyes megjegyzésem: Hiromin az egész történet során látszik, hogy képes arra, hogy gondoskodjon önmagáról. Ezt sziimbolizálja az előről csatolható melltartó is. (Azokat nevezik háttulgombolósnak, akik rá vannak szorulva másokra) Az előről csatolódó melltartó jelképezi azt, hogy Hiromi nem szorul rá senkire. Valamint az is, hogy nem engedi, hogy Kanae vetkőztesse le. Ő már érett nő: nem gyermek. Ez is lehet egy indok, amiért Shinichiro végül Hiromit választja: Shinichiro is felnőtté érik a történet végére.

Hiromi azzal, hogy Shinichirohoz költözött voltaképpen megtette az első lépést, amely miatt Shinichiro végül, ha szívszorító is, de lemond Noeről.

Személyes megjegyzésem: A vélemény írója nem fejtette ki ezt, talán mert ő már a történetből és előzetes ismereteiből is tudta: az, ha egy fiú és egy lány egyfedél alatt él és nem testvérek, komoly kapcsolatot szimbolizál: házastársit. Kanae ezért is fedi meg Hiromit, hogy tartson távolságot, hiszen ő "a fogadott gyermeke" és nem szeretné, ha pletykálnának, hogy Shinichiro szeretője (ill.prostituált). Ugyanis japánban nagyon szigorú illemszabályok vannak. Hiromi viszont nem képes elfogadni a rá eröltetett "fogadott gyermek"szerepét, mert szíve ellenére való, ő nem tagadja le, mint Jun a Noe iránti érzéseit, ha Shinichiro a testvére is szereti.

Úgy gondolom az ilyen típusú anime megmutatja a Japán társadalom valódi működését. Finom hálója az személyes kapcsolatoknak. Egész mélyen beleláthatsz az emberi érzelmekbe és kapcsolatokba, melyeket sosem lett volna képes kifejezni egy nem Japánban született ember.

Személyes megjegyzésem: A témához szorosan kapcsolódik Bruno Bettelheim írása A mese bűvöletében avagy a bontakozó gyermeki lélek című könyvének Hamupipőkére vonatkozó fejezete. Ezzel bizonyítva, hogy a nyugati civilizáció is képes a lelki rezdülések felszínrehozására, de egészen másképpen a mesék rejtett mondanivalójával, mely felér egy true tearshez hasonló animével, ha mélyebben belegondolunk.

Az egész történet során nagy jelentősége van a legapróbb arcrezdülésnek szemmozgásnak is. A szemek igazat mondanak, míg a száj hazudik. A legfontosabb dolgok kimondatlanok, de (a későbbi történések során) feloldódnak. Érdemes alaposan átgondolni a dolgokat... és nem csupán a saját gondolatolataidra, értelmedre hagyatkozva.

Ha erre képes vagy, akkor a történet végén, képes leszel rábólintani, mikor kibontakozik a történet: igen, ennek így kellett történnie.

Szeretném hozzátenni, hogy gyönyörű a grafika, különösen, amikor havazik, színei harmónikusak, de nem olyan álomszerűek, mint a Kanoné. A történet vezetés több kontrasztot mutat, különösen az emberi karakterek rajzolásánál, de a környezeti hatások a ház belső tereinek gyönyörűen megrajzolt részelteivel talán több időt töltött a készítő, azzal, hogy megteremtse a Nakagami- házat, mint a benne szerepelő karakterek elkészítésével.

Összefoglalva, ez egy nagyszerű történet. Ajánlom mindenkinek,akit jobban érdekel a karakterek belső lelki folyamatainak alakulása, mint a kaland. [...] Olyan, amit újra és újra látni szeretnél évről évre, vagy megmutatni a barátodnak, mert könnyebb megnézni, mint megérteni egy magyarázatból miről is szól igazán.

 Forrás: Amazon.com

 

Navigáció

Oldal 
Ajtó
 
True Tears
True tears After
Cikkek
 
Shinboku
 
Média
Extrák 
FanClub 
Gallery

 

Hanasaku Iroha

Chat

Videó Ajánlat

 

Cserék

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!